A keresés a cikk rovatnevében, címében, szerzőjének nevében, az absztraktjátban és a szövegében történik.

BEK (Challenge II) győztes az Építők HC!
 617
Miután bravúrosan bejutott a döntőbe csapatunk ki is használta a lehetőséget: Bitay Zsolt és Wesselényi Márton kornergóljaival (!) Sliema Hotsticks HC (MAL)Építők HC (HUN) 1 – 2. Bravó fiúk: két év alatt a Challenge III-ból a Challenge I-be jutott a csapat. Erre mondják azt, hogy nem semmi…

Hétfő, 2023.05.29.

Megnyertük. Hölgyeim és uraim, az Eurohockey Challenge II. bajnokcsapata az Építők Hockey Club!

Együttesünk ma délután a máltai Sliema Hotsticks-el mérkőzött meg a fináléban. A döntő "döntő" mentalitással zajlott, rakkolós, kevés helyzetes összecsapás volt, az utolsó negyedig nem is született gól.

Az 54. percben áttörtük a máltai falat, a beadó Bitay Zsolt visszakapta a labdát, lövése pedig utat talált a kapuba, 1-0. A szépséghiba, hogy ezt követően ellenfelünk szinte rögtön egyenlíteni tudott, ám az utolsó szó ismét a miénk volt: újabb korner, amit csapatkapitányunk, Wesselényi Marci értékesített, 2-1. A maradék időt pedig heroikus, önfeláldozó védekező játékkal kibekkeltük, ami bajnoki aranyat ért nekünk a török Nizip Zeugmával egyetemben

Elmondhatatlanul boldogok vagyunk az eredmény miatt, ez nem tudott volna összejönni a távoli szorítások nélkül, köszönjük a szurkolást, a törököknek pedig a szervezést.

Egy dolog maradt ma már csak hátra, az ünneplés!

20230529-Champions-Kirklareli.jpg

A BEK győztes csapat tagjai : Kovács János (Kapus), Wesselényi Farkas, Bitay Zsolt, Czirják László. Lénárd Máté, Kovács Norbert, Wesselényi Márton (csapatkapitány), Kozári Benedek, Papp Gergely, Wesselényi Miksa, Forgács Milán, Muhammad Ramay, Dariusz Markiewicz (edző), Szóga Zsigmond, Petővári Balázs (kapus), Markiewicz Veronika (csapatvezető.

Vasárnap, 2023.05.28.

Az eddig két találkozó alatt 22 gólt szerző török együttes a 10. percben előnyhöz jutott, a második negyedben azonban Szóga Zsiga egy remek kornerkombináció után egyenlíteni tudott. A végét viszont megnyomta a Nizip, igy a félidőre kétgólos előnnyel vonulhattak.

A lendületünk és a küzdőszellemünk azonban a folytatás után sem csökkent, sőt, egy újabb korner után jött az újabb gólunk, Wese Marci igencsak jóba van a Kirklareli pályájával, védjegyét ma is otthagyta. A sötét mezes együttes egy korner után újra betalált, 2-4-vel fordulhattunk az utolsó negyedre.

A Nizip számlálója megállt, a miénk viszont nem, Bitay Zsolt remek labdaszerzése és passza után Zsiga középrelőtt labdáját Kovács Norbi kapásból, a levegőben továbbította a kapuba, így bár végül 4-3-ra kikaptunk, azt hiszem hogy túl sok okunk nem lehet a panaszra, mindenki ma is mindent megtett a kék-fehér mezért.

Ezzel a csoport második helyét szereztük meg, holnap a döntőben a máltai Sliema Hotsticks vár ránk, a találkozó magyar idő szerint 14.15-kor kezdődik. Minden szurkolásra szükségünk lesz, győzelem esetén egymást követő két évben tudnánk feljutni!

Hajrá, kék!

Szombat, 2023.05.27.

A találkozót remekül kezdtük, már az első negyedben sikerült megszerezni a vezetést, amit a sors (inkább a Triglav kapusa) elvett Bedétől tegnap, azt ma visszaadta, támadónk megszerezte az első találatát az idei kiírásban. Nem sokkal később Wesselényi Miksa is villant, 17 éves játékosunk folytatta remek sorozatát. Ezt követően ellenfelünk szépített, erre viszont rögtön érkezett a viszontválasz Szóga Zsiga jóvoltából, aki visszaállította a kétgólos különbséget.

A második és a harmadik negyedben egy-egy gól esett, előbbiben Wese Marci, utóbbiban Bede villant. Az utolsó negyedben pedig egy korábbi klasszikust idézve "beragadt a tűzgomb", előbb Bede szerzett újabb gólt, amivel elérte a mesterhármast, majd Zsiga percei jöttek, duplája után ő is elérte a mesterhármast. A pontot az i-re pedig Kovács Norbi tette fel.

A végösszeg 9-1 lett, újabb öt pont került a zsákba, ezzel pedig már biztossá vált, hogy a csoport első két helyén végzünk, aminek köszönhetően hétfőn a feljutásért játszhatunk Köszönjük a távoli szurkolásokat, holnap a házigazda, Nizip Zeugma ellen zárjuk a csoportküzdelmeket, hajrá Kék!

20230528-EHC-Kirklareli.jpg

Péntek, 2023.05.26. Győzelem a nyitányon

A mai napon, pénteken elsőként a szlovén Triglav várt ránk itteni idő szerint 14:30-kor. A gólnélküli első 15 perc után a második negyedben rögtön sikerült gólt szereznünk, Szóga Zsiga passzát Wesselényi Miksa váltotta gólra. Erre sajnos volt válasza az ellenfélnek, így a félidőre 1-1-es döntetlennel vonulhattunk.

A harmadik negyed utolsó perceiben ismét megszereztük a vezetést, ezúttal csapatkapitányunk, Wesselényi Marci iratkozott fel a góllövőlistára, Wese egy korner után volt eredményes, 2-1.

Az utolsó 15 percben ellenfelünk próbálkozott az egyenlítésért, de a védelem remekül tette a dolgát, komoly helyzetet nem tudott kialakítani, cserébe viszont egy kontrából ismét eredményesek tudtunk lenni, Miksa visszaadta a kölcsönt Zsigának, 3-1. A találkozó végén Kozári Bede is gólt érdemelt volna, ki is cselezte a kapust, aki ezután faultolta, a hetes viszont sajnos kimaradt, de így sem lehetett okunk a panaszra, 3-1-es győzelemmel indítottunk Kirklareliben.

Ezzel az öt ponttal jelenleg a török Nizip Zeugma mögött a második helyen állunk a csoportban. Holnap szintén nagyon fontos meccs vár ránk, a norvég MASK együttesét kell legyőzni (13:30 magyar idő szerint), amennyiben ez sikerül, a döntőbe kerülés már biztos lenne.

Hajrá kék és köszönjük a távoli biztatásokat!

20230528-EHC-Kirklareli-02.jpg

Csütörtök, 2023.05.25. Elutazott a csapat

Ma délelőtt a törökországi Kirklarelibe utazott az Építők HC férfi gyeplabda csapata, ahol részt vesz BEK Challenge II-n. A csapat a török Nizip Zeugma SK, a szlovén HK Triglav Predanovci és a norvég Mortensrud-Aker SK csapatával fog játszani a B csoportban. Sok sikert kívánunk fiúk!

© 2004 - 2024 Építők Hockey Club

Akkreditálás.hu
Rendszerünkkel teljes megoldást kínálunk az Ön által szervezett rendezvény résztvevőinek akkreditálására, regisztrációjára, és a szükséges akkreditációs kártyák (passok) elkészítésre, igény esetén online media regisztrációval.
HockeyAssistant3
Portálunk 2003 óta - elsőként - használja a HockeyAssistant-ot versenyeink eredményeinek nyilvántartására. A HockeyAssistant egy Windowsos szoftver, mely azért készült, hogy segítse a tornaigazgatók, csapatvezető, edzők, nemzetközi és a nemzeti szövetségek és végül, de nem utolsó sorban a klubok munkáját.