2023. 05. 02., kedd, 12:50
Férfi NBI
Egy gól itt, egy gól ott, döntetlennel zárult a rangadó
Forgács Milán
254
Április 30-án, vasárnap a Soroksár ellen folytattuk a nagypályás férfi NB I-es bajnokságot. Érdekes, küzdelmes, jó iramú mérkőzést láthattak a nézők, mely döntetlennel végződött, mindkét csapat nyerhetett volna. Sajnos a játékvezetés színvonala nem érte el a mérkőzés színvonalát.
Az első negyed utolsó perceiben ellenfelünk megszerezte a vezetést, mi azonban elsősorban kornerek kiharcolásával egyre veszélyesebben tudtunk játszani a folytatásban.
Ennek eredményeképpen a 27. percben sikerült is egyenlíteni Kovács Norbi lendített lövése után, 8-as számú játékosunk a februári teremdöntő után ismét bevette a piros mezesek kapuját.
A második játékrész szintén jó iramban telt, mindkét együttesnek volt labdája a győzelem megszerzéséhez is, végül azonban nem született újabb találat, az őszi 0-1 után ezúttal 1-1 lett a végeredmény.
Az elmúlt egymás elleni összecsapások (nagypályán) legjobbja volt ez a mérkőzés, sokkal könnyebben tudtunk helyzeteket kialakítani, a védelem pedig továbbra is rendkívül jól muzsikál.
Az alapszakasz lassan a végéhez közelít, hét bajnoki után 16 ponttal a második helyen állunk, a Soroksár három ponttal előz meg minket. Ezen a héten nem lesz összecsapás, legközelebb május 13-án, szombaton a Grassalkovich ellen folyatjuk a ligát.
A hangulatra és a nézőszámra nem lehetett panaszunk, köszönjük, hogy ennyien kijöttetek vasárnap, ezt a jó szokást tartsátok meg a szezon hátralevő részére is!
Hajrá kék!
Fotó: Farsang Péter
Magyar Bajnokság 2022-2023, NB1, Férfi
Varga Zoltán Sportpálya, Budapest, Magyarország
Játékvezetők: SZŰCS Ádám, CZIFRA Viktor
Gól: Olasz Balázs(11) / Kovács Norbert(27)
Figyelmeztetés: Ficzere Zsombor(Z:32, S:59), Léber Sebastian(Z:35) / Löschnig Tamás(Z:32, S:58), Vuleta Gergő(Z:32), Kovács Norbert(Z:45)