A keresés a cikk rovatnevében, címében, szerzőjének nevében, az absztraktjátban és a szövegében történik.

EuroHockey Challenge I: ötödik az Építők HC
 471
Megszületett az első Építők HC győzelem. A Challenge I. ötödik helyéért: Építők HC - HK Triglav Predanovci 8 – 3 (2 – 2). Góllövőink: Szóga Zsigamond mesterhármas(!), Wesselényi Márton (2), Kovács Norbert (2), Wesselényi Miksa. Ez a győzelem azt jelenti, hogy az Építők HC bennmaradt a Challenge I csoportjában. Gratulálunk a csapatnak!
Új: Nyilatkozott honlapunknak Darek Markiewicz, az Építők HC vezetőedzője

Darek Markiewicz, az Építők HC vezetőedzője:

Nagyon rosszul kezdtük a tornát és súlyos vereséget szenvedtünk ASD Teverétől. Egy kiskornerből mi szereztük meg a vezetést, de sajnos innentől kezdve az olaszok uralták a meccset. Volt egy nagy előnyük: beszorítottak bennünket a kapunk elé és így sorra lőtték a gólokat. Azt hiszem nem ez a mérkőzés lesz az, amelyre szívesen emlékezünk.

Második mérkőzésünkön - a török Gaziantep ellen - esélyünk sem volt, hogy pontot, pontokat szerezzünk. Az ellenfél uralta a pályát. Mindazonáltal nagyon bátran játszottunk, egy pár ellentámadást is vezettünk és néha közel jártunk a gólhoz. A végeredmény egy súlyos vereség lett, de tudtuk, hogy tartalékolni kell az erőnket és a játékosokat a következő mérkőzésekre, ahol azt gondoltuk, hogy esélyeink sokkal nagyobbak lesznek.

A gibraltári Grammarians elleni mérkőzés teljesen más volt, mint a első kettő. Annak ellenére, hogy gyorsan gólt kaptunk, meccsben voltunk. 1 – 0-s gibraltári vezetésnél, Forgács Milán ellen szabálytalankodtak a körön belül és ezért a játékvezetők büntetőt ítéltek. Sajnos a büntető kimaradt pedig, ha értékesítjük, akkor megfordíthattuk volna a mérkőzést. Egy kiegyenlített mérkőzésen vesztettünk 2-0-ra, de ezzel megszereztük első pontunkat. (2 gólos vereség esetén a vesztes csapat kap 1 pontot. [admin]).

Ahhoz, hogy bennmaradjunk a Challenge I csoportban, győzni kellett a szlovén Triglav Predanivci ellen, ami az abszolút minimum cél volt. Az mérkőzés elejétől kezdve bátran játszottunk, de ezzel kitettük magunkat az ellentámadások veszélyeinek. Meglepetésemre a negyedik negyed kezdetekor az ellenfél vezetett 3-2.re. Ez volt az utolsó pillanat, hogy „belenyúljunk” a mérkőzésbe: mindet a támadásra tettünk fel. A negyedik negyed elején kiegyenlítettünk, sőt a vezetést is átvettük. Emlékeszem, hogy 6-3-as vezetésünknél szinte üvöltöttem, hogy „még több gólt”. És a csapa megtette, lőtt több gólt. A torna utolsó mérkőzésén, a negyedik negyedben 13 perc alatt 6 gólt lőttünk. Hihetetlen teljesítmény!

A Challenge I tornát az ötödik helyen zártuk. Az eredménnyel és az első két meccsen mutatott játékkal nem vagyok elégedett. De ha figyelembe veszem azt a tényt, hogy mi voltunk az egyetlen csapat, akinek nem adatott meg, hogy egy rendes gyeplabda pályán készüljön fel a tornára, akkor az elért 6 pont és a Challenge I ötödik helye egy nagy siker.

Ha teljes csapattal, több játékossal (csak 2 mezőnyjátékos cserénk volt) tudtunk volna részt venni a tornán, akkor meg vagyok győződve, hogy helyezésért játszhattunk volna a felső házban és lehet, hogy az eredmény „történelmi feljutás” lett volna a Trophy csoportba.

Itt szeretném megköszönni a játékosoknak a tornán mutatott nagyszerű hozzáállást és köszönöm a Magyar Gyeplabda Szakszövetség és az Építők HC anyagi támogatását.

Még nincs vége a szezonnak és van egy másik feladat előttünk: meg kell védenünk magyar bajnoki címünket!


A EuroHockey Challenge I 5. helyezett csapat:

20240520-ECC1-5th-place-ÉpítőkHC.jpg

Állnak: Löschnig Tamás, Czirják László, Kovács Norbert, Lénárd Máté, Wesselényi Márton (csk), Garritsen Lennart Joep, Zsoldos András (MGYSZ elnök), Dariusz Markiewicz (vezető edző)
Guggolnak: Budai Csanád, Szóga Zsigmond, Wesselényi Farkas, Kovács János (kapus), Petővári Balázs (kapus), Wesselényi Miksa, Forgács Milán, Bitay Zsolt

Kép: Építők HC facebook oldal


EuroHockey Club Challenge, Challenge I, Men
Konya, Konya, Türkey
Játékvezetők:  MCCALL Jon (WAL), HOWARD Sammy (GIB)
Gól:  Bukvič Gregor(K:2'), Škrilec Davorin(26, 42) / Wesselényi Márton(K:13', K:49'), Wesselényi Miksa(27), Kovács Norbert(K:47', 49), Szóga Zsigmond(52, 57, 59)
Figyelmeztetés:  Panker Tomaz(Z:30), Sanchez Nelson(S:56) / Löschnig Tamas(Z:37), Czirják László(Z:39)

EuroHockey Club Challenge, Challenge I, Men
Konya, Konya, Türkey
Játékvezetők:  ŞAHIN Mehmet (TUR), PIVKO Michal (SVK)
Gól:  Rodriquez Ian(7), Sillery Ronan(32) / -
Figyelmeztetés:  Ramagge Carl(Z:11), Faller Bertie(Z:14), Cox Jack(Z:35), Haveland Jorgen(S:42), Luise Christian(S:44), Duo Niall(S:54) / Czirják László(Z:30, S:42)

EuroHockey Club Challenge, Challenge I, Men
Konya, Konya, Türkey
Játékvezetők:  BIANCHINI Andrea (ITA), HOWARD Sammy (GIB)
Gól:  - / Ekinci Müslüm(K:8'), Özkiliç Ali Akin(K:29', 32, 60), Murtaza Ali(K:45'), Aydin Celal(52), Elagöz Müslüm(B:54')
Figyelmeztetés:  Garritsen Lennart Joep(Z:8), Szóga Zsigmond(S:24) / Dağdeviren Bayram(Z:16), Cetiner Mehmet Akif(Z:23), Taşar Hakim(S:30), Bahrami Yaghoub(S:47, S:53)

EuroHockey Club Challenge, Challenge I, Men
Konya, Konya, Türkey
Játékvezetők:  ŞAHIN Mehmet (TUR), HOWARD Sammy (GIB)
Gól:  Wesselényi Márton(K:13') / Dionisi Vici Felix(18, K:52', K:55'), Garrone Gaspar(19), Cardenas Leandro(K:44'), Bucci Davide(49)
Figyelmeztetés:  - / Garrone Gaspar(Z:35), Gioia Francesco(Z:51)

Miután rávezetésekkel a horvát HK Concordia 1906 legyőzte(!) a házigazda Gaziantep Polisgücü SK-t, a horvátok, az olasz ASD Tevere EUR Hockey-val együtt, az első helyen végeztek és feljutottak a Trophy osztályba. Harmadik helyezett a házigazda Gaziantep Polisgücü SK és a walesi Swansea HC lett. Ötödik helyen a gibraltári Grammarians HC és az magyar bajnok Építők HC végzett. A hetedik helyet a szlovén HK Triglav Predanovci (SLO) csapata szerezte meg, így ők kiesetek a Challenge II csoportba.

Előzmények

2024.05.19. : A ma délutáni mérkőzésen a gibraltári Grammarians HC 2-0-ra győzött az Építők HC ellen. Ezzel csapatunk a csoport utolsó helyén zárta a csoportkört. Holnap, az első mérkőzésen, a szlovén HK Triglav Predanovcival játszik a csapat.

2024.05.18. : Sajnos újabb vereséget szenvedett el az Építők HC. Ezúttal a török bajnok Gaziantep Polisgücü SK nyert 7 – 0 -ra a kék-fehérek ellen. Itt kell megjegyeznünk, hogy mind a török, mind az olasz bajnok tavaly még a Trophy csoportban szerepelt...

2024.05.17. : Az olasz ASD Tevere EUR Hockey fölényesen 6 – 1-re nyert az Építők HC ellen. A magyar gólt a csapatkapitány Wesselényi Márton kornerből szerezte. A csapat ugyan az első negyedet 1 - 0-ra megnyerte, de azután beindultak az olaszok és a végén simán nyertek.

2024.05.16. : Elutazott a törökországi Konyába a nagypályás BEK-re (EuroHockey Club Challenge I Men 2024) a magyar bajnok Építők HC. Ez az első alkalom, amikor a csapat a legmagasabb Challenge osztályban szerepel. A csapat a B csoportba került, ahol az olasz ASD Tevere EUR Hockey , a házigazda, török Gaziantep Polisgücü SK és a gibraltári Grammarians HC lesz az ellenfele. Az A csoportba a walesi Swansea HC , a horvát HK Concordia 1906 és a szlovén HK Triglav Predanovci került. Nem lesz könnyű dolga a csapatnak... Az első mérkőzés az olasz bajnok ellen ma 14:00-kor kezdődik.

© 2004 - 2024 Építők Hockey Club

Akkreditálás.hu
Rendszerünkkel teljes megoldást kínálunk az Ön által szervezett rendezvény résztvevőinek akkreditálására, regisztrációjára, és a szükséges akkreditációs kártyák (passok) elkészítésre, igény esetén online media regisztrációval.
HockeyAssistant3
Portálunk 2003 óta - elsőként - használja a HockeyAssistant-ot versenyeink eredményeinek nyilvántartására. A HockeyAssistant egy Windowsos szoftver, mely azért készült, hogy segítse a tornaigazgatók, csapatvezető, edzők, nemzetközi és a nemzeti szövetségek és végül, de nem utolsó sorban a klubok munkáját.