Herbert Attila, csapattárs Borzasztó hírt kaptam a minap: Simon András 61 éves korában elhunyt. SINYA, az isten szerelmére, szólalj meg, hogy ez nem igaz, hiszen ez nem lehetséges, egy olyan jó nevelt, egész életében az előírásoknak megfelelni akaró úri fiú ilyet nem tesz, nem hagyja ott barátait ilyen fiatalon!
Sajnos nem érkezett válasz és így kénytelenek vagyunk elfogadni az elfogadhatatlant. Ilyenkor megrohanják az embert az emlékek, érzések, hiszen Sinya velünk együtt töltötte élete java részét. Mellettünk futotta be átlagosnak közel sem mondható hokis pályfutását.
– Szinte látom amint egyszer csak Gyuszi bácsi (Dr. Konorót Gyula) – amíg a nagy csapat edzett – megjelenik a pálya szélén egy vékonydongájú fiúval, kezdi neki a hokiütést magyarázni, és ez így ment hosszú, hosszú heteken át, mígnem egyszer csak odajött az edzőhöz, és bemutatta a fiút, Simon Andrást, aki ezentúl már velünk edzett. Nem szépítem a dolgot, Simon András, azaz Sinya nem volt és nem is lett egy labdavirtuóz, de megbízhatóságával, játékintelligenciájával és sajátságos látásmódjával, egyedi szint vitt a játékba, hasznos tagja volt a csapatnak. Kivívta a játékosok elismerését, és aki valaha csapatban játszott tudja, hogy ez pénzzel, protekcióval meg nem váltható, hatalmas dolog.
„Sinya, ahhoz képest, hogy nem tudsz futni, ku..a jól játszottál”, ilyen és ehhez hasonló dicséretek tömege hangzott el és ez így volt jó, mindenki jókat röhögött, leginkább a megdicsért. Na és a góllövés!!! Nem hiszem, hogy sok olyan hokis van a világon, akinek az összes gólját láttam, láttuk. Na, Sinya ilyen játékos volt. Azok a szerencsések, akik ott voltak, egész életükben emlékeznek arra az oslói mérkőzésre, amikor Sinya az ellenfél hálójában bombázott. Leírhatatlan az az öröm, az az ujjongás, amelyben a csapat és persze leginkább a gólvágó kitört. Hiszen akkor szemtanúi lehettünk Simon András gyeplabda-pályafutása valószínűleg egyetlen góljának. Ez az epizód mindennél jobban érzékelteti Sinya és a csapat kapcsolatát, mert lehet, hogy a pályára lépő 11 elképzelhető volt Sinya nélkül is, de a CSAPAT, az nem. Határozott, jóindulatú egyéniségével sajátságos humorával szókimondó megnyilvánulásaival meghatározó tagja volt az Építőknek. Ugyanezek a jelzők voltak jellemzők a magánéletünkben való kapcsolatokra is, miért is lettek volna mások? Nem tudott az ember úgy Sinyához fordulni – akár utazási problémái voltak, akár magánkapcsolati tanácsokra volt szüksége, hogy ne kapott volna segítséget. A közös gazdasági kapcsolatokban pedig egy minden szempontból korrekt, igazi, olyan „sinyás” partnerre talált az ember.
Most, hogy átfutottam a fenti – a teljességre közel sem törekvő – sorokat, csak most válik igazán érthetővé, hogy miért is hagyott ilyen hatalmas űrt maga után
SINYA.