Herbert Attila, csapattárs

VIRÁGJÓZSI

Ha belegondolunk az a természetes, hogy az ember akkor szólít egy Józsefet Józsinak, ha hozzá közelinek, vele együvé tartozónak tartja, érzi. Így érthető, hogy milyen mélyen érző gondolatok rajzottak fejembe, amikor hírül kaptam dr. Virág József halálhírét. Hiszen Ő nekem nem dr. Virág József, hanem Józsi, sőt tovább megyek, bizton állíthatom az,-- hogy az Építők hoki csapat minden tagjának virágjózsi -- és bármilyen elkeserítő, úgy kell befejeznem a mondatot --VOLT.

A halálhírek szomorú velejárója az emlékezés. Vele kapcsolatos első - és mindet megelőzően elsöprő - jelzők a MEGBÍZHTÓSÁG és együvé tartozás, igazi közösségi, hogy stílszerűen fejezzem ki magam csapat ember volt. Már megint ez a borzasztó múlt idő.

Hadd válasszak ki a rám zúduló emlékek sokaságából két jellemző epizódot:

1. Csütörtök délután szokás szerint a második garnitúrával játszottunk edzőmecset. Egy támadás során egyedül törtem kapura, a körbe érve ziccerben, hiszen már csak a kapussal álltam szemben, a szokásos mozdulattal, teljes erővel a hosszú sarokba lőttem a labdát. De valami baj történhetett, mert a lövést követő megszokott kapu palánk csattanást elmaradt. Felnézek. Csoda történt? Nem, ennél sokkal egyszerűbb - és egyúttal örömtelibb - a magyarázat: a kapuban álló torzonborz fiatal kapus bravúros mozdulattal kivédte lövésemet. Igen Ő volt virágjózsi. Ez a fiú szenzációs kapus gondoltam magamban, és hálát adhatok a sorsnak, hogy erről későbbiek során még jó párszor meggyőződhettem. Az más kérdés, hogy hiába volt a jó képesség, ebben az időben az Építők kapuját a klub ikonikus kapusa, Gyufa védte, aki mellett nem - vagy csak nagy ritkán jutott szóhoz.
   
   De hál’ isten, ez nem szegte kedvét, és mindenkire átterjedő derűs nyugalmával a csapat meghatározó, megbízható tagja lett. Mondanom sem kell, hogy milyen megnyugtató érzés tudva tudván azt, hogy ha valami miatt az elsőszámú kapus nem áll a csapat rendelkezésére, ott van ugrásra készen a kiváló játéktudású csere.
   
   Ne feledjük, abban az időben az Építők második csapata is az első osztályban indult, és hatalmas vérre menő csatát vívott az Építők első csapatával. Nem beszélve a többi klubbal lejátszott egyenlő esélyességű mérkőzésekről, ahol nagy szükség volt Józsi bravúrjaira. Hiszen volt, amikor az NB I. első és harmadik helyét is az Építők szerezte meg.
2. Történt egyszer, hogy epehólyag műtéten estem át. Az altatásban végzett beavatkozás után természetes, hogy másnap reggel is még kissé kábultan ébred az ember. Amikor kinyitottam a szemem, még félálomban, egy bozontos fiatal embert láttam az ágyam szélén ülni .Ez nem lehet igaz! Bizton még álmodom, valami tévedés lehet, mert virágjózsit véltem a korai látogatóban felfedezni. Valóban tévedés volt, mert a vizitelő nem virágjózsi volt, hanem Dr. Virág József doktor úr, ő tisztelt meg látogatásával. Aki nem volt rest, mint a korház egész más osztályán dolgozó orvos, kiderítette, hogy melyik szobában fekszem, és a kora reggeli órában meglátogatott. Mondanom sem kell, milyen jól esett ez a nemes gesztus, hiszen régóta nem találkoztunk a pályán, mert már csak un. öregfiúk szinten hokiztam. Teljesen felkészült volt egészségi állapotomról mind az operációval kapcsolatban, mind a személyes témákról jól elbeszélgettünk.
   
   Ehhez hasonló - Józsi emberségéről szóló - történtekről a csapatból nagyon sokan be tudnának számolni, hiszen mind orvosi, mind egyéb magánjellegű ügyekben - az ő jellegzetes homorú stílusában - segítőkész társ volt.
   
   Hát ilyen ember, barát és játékostárs volt VIRÁGJÓZSI. Éppen ezért is igen nehéz szembesülni azzal a hatalmas űrrel, amit maga után hagyott. Nehéz szavakat találni a búcsúzáshoz, mert a csapat nevében mit mondhatunk, talán ezt:

   KÖSZI ÉS SZIA

   Herbert Attila